Domolykóra könnyedén.
Az ultralight pergetés rejtelmei a Sió felső szakaszán.
Előbb lettem pergető mint legyező horgász. A pergetés iránti vonzalmamat nem homályosította el újabb szenvedélyem, és mind a mai napig lelkes művelője maradtam. Csupán csak meg kellett találnom számára a megfelelő időt arra, hogy újdonsült hóbortom háttérbe szorítása nélkül, továbbra is eredményesen gyakorolhassam.
A Sió csatorna termetes domolykóival megadja ezt a lehetőséget arra, hogy apró vibráló, rezgő csalijainkat dobálva és bevontatva eredményes napokat tölthessünk el a partján. A műlegyezés gyakorlásához elengedhetetlen a kristálytiszta, vagy legalább, a még áttetsző víz. De amint a víz változása miatt eme módszernek ideiglenesen bealkonyul, eljön a pergető csalik ideje.
De hogy hogyan lehetünk igazán eredményesek, az már más kérdés. Aki már látta magát a vizet a meleg időszakban, vagy olvasta a legyezés rovatban a víz leírását, tudhatja, hogy a Sió csatorna alacsony vízhozamú, átlagosan combközépig érő, sással, hínárral, moszattal sűrűn benőtt vízfelület. Kevés az egy vagy több szobányi szabad, tiszta és egybefüggő vízrész és ha van is, nem igazán bizonyulnak a legjobb haltartó helynek. A pergető horgászat igazi kihívás ebben az időszakban. A tiszta víz mellett még fokozódik is az ember idegállapota, mert látja azt, amiről lemaradni kényszerül. Ez alatt a halak sokaságát értem.
A halak labirintusa.
Magát a vízpartot, annak jellemzőit és az ott történő mozgást itt most nem részletezném. Az megegyezik a legyezés rovat első felében leírtakkal. Érdemes az ottaniakat átolvasni és megszívlelni. Mint fent már írtam, jómagam részéről többnyire akkor próbálkozom a pergetéssel, amikor a víz opálossá válik. Ez nem zárja ki azt, hogy kristálytiszta vízben ne lenne szerencsénk, vagy nem működik a dolog. Csupán sokkal nehezebb, körülményesebb a megfogásuk, mivel igen jól szemügyre tudják venni a pléh csalijainkat. De maradjunk egyenlőre egy átlagos tulajdonságokkal bíró víznél, ami se nem túl tiszta, se nem túl zavaros.
A vízparton élő horgászok jelentős hányada ha nem is állandóan, de ideiglenes jelleggel hódol a pergető horgászatnak. Számukra főként a csukák jelentik a potenciális célhalat, de ha van lehetőség rá, kisebb körforgókkal a domolykókat is megcélozzák. Többnyire a parton haladva, meg megállva, maguk alá, vagy keresztbe dobálva próbálják elérni őket. A kezdetek kezdetén magam is hasonlóan munkálkodtam, igaz én néha, majd utána elég gyakran, a vízbe gázolva is beljebb merészkedtem. Elérve azokat a helyeket amiket a parti növényzet áthatolhatatlansága miatt nem volt lehetséges. Igazából nem voltak átütő sikereim.
Ritka pillanat. Kimerészkedtek őkelmék a takarásból.
Akár kisebb körforgókkal, akár woblerekkel is próbálkoztam, fogásaim száma alig néhány darabra korlátozódtak. Ugyanakkor másoknál sem láttam hogy jobban teljesítenének. Mi lehet ennek az oka? Sokat töprengtem rajta. Felidéztem magamban a korábban olvasott számtalan írást, cikket ami valaha is a kezem ügyébe került. Mérlegeltem és kísérleteztem. Végül arra jutottam, hogy a halak a gyakori abajgatás miatt már megszokhatták a csalikat és a bevontatás irányát.
Kristálytiszta alig lábszárközépig érő hinaras víz. Itt a wobbler volt a nyerő.
Én magam is főként a körforgókat kedveltem. Ezek voltak a fő "bizalmi" csalijaim. Domolykókra, balinokra, csukákra, nagyobb sügerekre igazi univerzális csaliknak bizonyultak. De mint mondtam, csak szerény mértékben. Kettes méretben használtam. A helyi erők sem használtak ennél kisebbet, többnyire inkább nagyobbat. Mérete és tömege révén még sodrásnak szemben húzva is gyakran hínárba futott, de a rányúlások száma is csekély volt.
Biztos voltam benne, hogy ez nem a halak mérete miatt van, hisz egy itteni átlagos méretű domolykónak egy kettes Meps meg sem kottyan. Másban volt a hiba. A csali méretének csökkentése előre vitte a dolgokat, de jelentős mértékű javulást nem eredményezett. Ez is csupán annak volt tudható, hogy a csali feljebb a hínár és moszat mező felett futva relatíve kevesebb zöldet tekert magára. Így nagyobb hatékonysággal csalta magához a vízfelszín alatt ólálkodókat. A sodrással szemben húzott, a botspicc felemelésével a felszínre kényszerített csali kanala a vízfelszínen hullámokat keltett, de túlnyomó részt az innen-onnan megjelenő és kísérőnek szegődő toló hullámok csak ritkán találkoztak az általam gerjesztettel. Ez utóbbi arra utalt, hogy tetszik nekik, érdeklődnek, de gátlásaik vannak, ami a gyanakvásukból, a félelemből fakadt. Ez utóbbi pedig arra engedett következtetni, hogy ismerős számukra az efajta játék. Az enyhe sodrást kihasználva, zömében mindenki lefelé hajítja a csalit, hogy ezt kihasználva könnyebben felpörgesse azt. Mintha számottevő változás lenne, hiszen alig van némi áramlás. Ennek ellenére ez az általános gyakorlat.
Nagy fordulatot vett a dolog, amikor is szó szerint magamon is fordítva 180 fokot, nem sodrásnak lefelé, hanem azzal szembe hajítva kezdtem el horgászni. Változtatnom kellett a sebességen, mert így a víz nem akarta magából kidobni a pörgő rettenetet. Rá kellett jönnöm, hogy ennek így több értelme van. Egyrészt a haltartó helyeket, amik eddig felülről elérhetetlenek voltak, - vízbe esett farönk, vízre hajló bokor, fa, sás, hínárfoltok mögötti területek - is elérhetővé váltak, másrészt nagyobb hatékonysággal és kényelmesebben tudtam a csalit elvezetni, főleg a hínármezők közötti útvesztőn át
De nem csupán ebben rejlett a varázsa. Érezhető volt, hogy a halak gátlásossága megszűnt. Őrjöngve vetették rá magukat a felkínált csalira, volt, hogy csapatosan rohanták le. Szinte hihetetlen volt. Na meg az is, hogy a korábban csupán szájszélbe akadt halak helyett rengeteg mélyen nyelt hallal találtam szemben magam, amivel a korábbi horgászataim során nem találkoztam. Na ekkor nyomtam, törtem, vagy reszeltem le a hármas horgok szakállát először, és távolítottam el egy csípőfogó segítségével a feleslegesnek tartott ágakat.
Első a halak védelme! Ha van mód és lehetőség rá cseréljük le horgainkat egyágúra, vagy ha nem lehetséges, - mint pl. némely wobblernél amely a horog tömegének változása okán megváltoztatja mozgási, veretési tulajdonságát, - inkább nyomjuk le a horgok szakállát és ha lehet a sorjákat is reszeljük le.
Maga a felszerelés terén túlzott elvárás követelmény nincs. Mindenki nyugodtan dobálhat azzal ami számára kényelmes, kellemes és megengedhet magának. Az internetes közösségi oldalakon lapozgatva látható, hogy végre az európai és így a hazai horgász társadalom is rátalált a rövid, karcsú és kis dobósúlyú botok előnyeire, így a választáshoz nem kell tanácsot adni. Magától értetődő a dolog, hogy egy 1-3 gramm tömegű csalit könnyebben dobunk el egy ugyanebben a dobósúly tartományban dolgozó bottal, mint mondjuk egy 20-40grammossal. Mint a képeken látható, mi vízben gázolva közelítjük és horgásszuk meg a halakat. Ennek számtalan előnye van. Pl. a szabadabb mozgás, a könnyebb halkiemelés, és a halak elől történő elrejtőzés csak hogy néhányat említsek. Így célszerű valamiféle gázló ruházatot beszereznünk. Többnyire egy combcsizma bőven elég erre.
A csali bevontatásának ütemét nehéz leírni. Alapból olyan csalit válasszunk, ami csekély vontatási tempó mellett is intenzív rezgést produkál. A körforgó villantók az opálos, zavaros vizek favoritjai itt. Mivel relatív sekély vízben horgászunk és annak alsó, sokszor kétharmadát is felérő hínár szőnyeg borítja, így nem okos dolog mélyen vezetni. Én a magam részéről a felszínt kapirgálom velük. A felkapokart még a csali vízre érése előtt átváltom, így az feszes zsinórral éri el a felszínt. Így nem tud mélyre merülni. Magasra tartott spicc mellett szó szerint olyan tempóban húzom be, hogy a kanál néha-néha kicsap a vízből. Ehhez nem kell gyorsan csévélni. Csupán a szükséges minimum kell ahhoz hogy ezt megtehessük. Az bőven elég. A közelben lévő halak, meg ha kell nekik, a zöldet is áttörve, de elkapják. Méretben az szerint mozgok, hogy mennyire érzékenyek. Meps Aglia 00, 0, vagy 1-es. Ezüst, arany, vagy ha valaki esetleg tiszta vízben szeretne próbálkozni vele akkor a fekete változatot ajánlanám.
Ha tisztább a víz akkor a wobblerek fognak kihúzni minket a bajból. Ebből számtalan féle van a piacon. Valahogy egy bogár színeiben pompázó kis fa, vagy műanyag halacska, ha lehet egyáltalán annak nevezni, jobban felkelti a domolykók figyelmét, mint egy tényleges hal formájú és ahhoz hasonló színösszeállítású társa. 2-3.5 centiméteres kis példányokat válasszunk, az úszó, sekély (max.30 cm) merülésű kategóriából. Szándékosan nem írok színt, gyártmányt és típust. Mindenki próbáljon meg rájönni mi lehet a halak ideálja az adott időszakban, így talán elkerülhető hogy a halak úgyszólván "immunizálódjanak" egy-egy wobblerrel szemben.
Örök érvényű viszont, hogy tűző napsütés mellett, kristálytiszta vízben szinte mindegy is mit dobálunk, nagyon gyér lesz az eredmény. Ha egyáltalán lesz. Gondolom nem kell ecsetelni miért. Ha ekkor tévedünk a víz partjára, próbáljuk feltérképezni azokat a haltartó részeket, ahol árnyék vetül a vízfelületre. Ilyenkor ott kecsegtet némi eredmény, vagy leülünk és várunk arra, hátha befelhősödik. Persze ez kevéssé járható út. A fényváltás időszakában, fokozott az aktivitás és óvatlanabbak is, ami talán annak tudható be, hogy ilyenkor a tiszta víz ellenére sem látnak tökéletesen. Szóval a kora hajnali, vagy az esti órák lesznek ilyenkor számunkra a legeredményesebbek. Görbüljön!
Janess.