A nyárból kifele tartva a nappalok egyre rövidülnek. Az éjszakák, de különösen a hajnalok egyre csípősebbek lesznek. A Sión augusztus derekától gyors változásoknak lehetünk szemtanúi. A feneket túró ponty, kárász és keszeg népek, melyek hatalmas falkákban vonulva táplálkoztak még a nyár derekán, egyre inaktivabbá válnak. Így a fenéken megnyugvó szerves anyagból egyre kevesebb jut a vízoszlop felsőbb rétegeibe. Kevesebb hosszan elnyúló iszapfelhő képződik, ami megfesti a vizet és gyakorlatilag az algák kezdenek éhezni és éhen halni.  A hajnali, kora reggeli órákban érkezve, egyre gyakrabban és hosszabb ideig találkozhatunk tiszta átlátszó vízzel, mivel ezeknek a halaknak a táplálkozása egyre jobban áttevődik a nappali időszakra. Végül szeptember közepétől beköszöntenek azok a napok, amikor már egész nap nem találkozhatunk opálosodással, és a víz felszínén zöld lepedékkel.

Tűfokok a mederben.

Domolykóéknál is történnek változások. Napról napra egyre többet pillanthatunk meg a nyílt vízfelületen. Kezdik elhagyni a parti zónát, kibújnak a vízre boruló növényzet nyújtotta takarás biztonságából. Nem véletlenül. A fecskékhez tudnám hasonlítani őket. Kezdenek egyre nagyobb csoportokba verődni.  A csoportok egyedeinek száma napról napra folyton nő, míg végül már komoly falkákat nem alkotnak. Majd mikorra már több száz egyedre duzzadt a számuk, akkor egyszerűen elvonulnak lefele a telelő helyeikre. A bandázások helyei könnyen beazonosíthatóak. A mélyebb teknőket foglalják el és ott táplálkoznak. A táplálkozási idejük a többi haléhoz hasonlóan a hajnalról fokozatosan eltolódik a nappali melegebb órákra.

Itt még a takarás alatt. 

 A víz többnyire kristálytiszta. A sodrás elenyésző és a víztükör is a legtöbb esetben igencsak feszített.  Nehéz úgy a közelükbe férkőzni, hogy ne okoznánk köreikben komoly riadalmat. Tudni kell róluk, hogy amennyiben felfedezik a jelenlétünk, akkor a táplálkozást beszüntetik. Nem biztos, hogy távoznak. Sőt, igen kíváncsi természetüek. Ha felfedeznek, akkor odaúsznak, szemrevételezik az embert, majd miután beazonosították hátrább húzódnak, vagy elmenekülnek. Sose értettem, hogy mozdulatlanná dermedve is miként tud megkülönböztetni egy bokortól, sáscsomótól, vagy facsonktól.  A pontyok és egyéb keszegfélékre ugyanez a kíváncsiság jellemző, de ők nem riadnak meg, nem távolodnak el, hanem ugyanúgy táplálkoznak az ember árnyékában, mintha ott sem lennénk. Attól még hogy nem értjük, még így van. Kerülni kell velük az ilyesféle kontaktot. Kétféle megoldás létezik a helyzet orvoslására. Vagy igyekszünk elbújni a partszéli sásos növényzetben és abban ténykedünk óvatosan, vagy az alábbiakat megszívlelve igyekszünk megfelelő helykiválasztással a látómezejükön kívül egy félreeső helyen dobóállást foglalni. De hogy is van ez?

Aki járt már ezen a vízen az tapasztalhatta, hogy a meder és annak széle igen változatos. Vannak hosszú egyenes sással szegélyezett részek és vannak kisebb nagyobb gödrök, melyeket egy-egy jobbról vagy balról benyúló hordalék felhalmozódás, és az azon megtelepedett zöld növényzet, mint valami elnyúló félszigetek választanak el egymástól.  Ez utóbbival foglakoznák főként, mert ez nyújtja számomra is a legtöbb lehetőséget.

Megjelentek a halak. Indul a móka a tű fokában.

Képzeljünk el két hosszan elnyúló teknőt egymás mellett, amelyeket egy a mederben mélyen benyúló ilyen félsziget választ el egymástól, és amelyekben több tucat domolykót látunk. Nem ritka az ilyen hely, hiszen eléggé elvadult a meder, ami örvendetes. Az ilyen félszigetek ott alakulnak ki többnyire, ahol sekély a víz, keményebb az aljzat, a víz sodra pedig nem tudja megbontani. Tehát a félszigetcsúcs előtt is sekély marad a víz. Ez fontos számunkra. Ez a választóvonal a két teknő között. A horizontálisan és vertikálisan is leszűkült meder, képletesen szólva, mint a tű foka helyezkedik el. Mivel a halaink eléggé izgágák, így ezen a szűk keresztmetszeten folyamatosan átúsznak.  Fentről le, majd alulról fel. A zöld növényzettel borított csücsök megfelelő takarást biztosít ahhoz, hogy az alatta helyet foglaló horgász láthatatlan legyen a fenti teknőben lévő raj számára. Mielőtt vízbe ereszkednénk, célszerű megfigyelni a halak mozgását, haladását. Pl. mely útvonalon közlekednek a leggyakrabban.

Kész labirintus a gyékény és káka erdőben. 

Nem szabad közvetlen a csúcs alá állni, mert ezzel a lépéssel az átfolyásban áthaladó halak számára azonnal észrevehetőek leszünk. De arra a mozgási útvonalra sem, ahol előtte mozogni láttuk őket. Sokkal lejjebb kell felvenni a pozíciónkat. Mindenki tapasztalta már, hogy vízben állva azon körbe tekintve a fényviszonyok miatt nem egyformán átlátható a víz. Figyelembe kell vennünk a nap állását, a fény beesési szögét.  A Sió nem egyenes vonalban halad. Az ugyanúgy kanyarog, mint bármely más folyó. A nap az égbolton hol itt, hol ott látható így az onnan érkező fény is hol innen, hol onnan esik a vízre. Számunkra ez annyiból fontos, hogy a vízben állva nem mindegy hogy mennyit látunk a víz alatti világból. Az ember hosszú évek tapasztalata alapján már tudja, hogy ezen a vízen, adott évszakban, hova és mikor érdemes és kell állnia, hogy például, mint jelen esetben a „bevilágított” teret kihasználja, vagy pl. a Fedett vízen. Nyár. írásomban a hajnalt meghosszabbítja azáltal, hogy tudja, hogy mely szakaszok illetve oldalak azok, ahol a felkelő nap sugarai utoljára érik a vizet. Így fel lehet osztani időben a teret, a meghorgászandó helyeket.

Itt is az átjárónál.  

Itt a Sión ősszel többnyire az északi oldal az a rész, ahonnan délelőtt tíz és délután fél kettő között a mellettünk és felettünk elhelyezkedő vízfelület alatti világból a legtöbbet láthatjuk. Persze ez, mint mondtam szakaszonként és az idő előre haladtával napról napra változhat. A betekinthető terület esetenként akár 15-18 méteres távolságot is jelenthet felfelé. Azaz, ha jól pozícionáljuk magunk, akkor a fentebb említett tű fokába beúszó, vagy azon áthaladó halakat már ebből a távolságból észlelhetjük anélkül, hogy azok megláthatnának minket. Ha felvettük a helyzetünket, akkor nincs más dolgunk, míg a vizet kémlelve várakozzunk. 

Az akasztás utáni fergeteges pillanat.

A halak, mint mondtam nem állnak egy helyben várva a táplálékot, keresik azt. Nem kell sokat várni a megjelenésükre. Ami fontos, hogy nem egyszerre fognak átúszni, hanem a falkából kiválva, arról leszakadva csupán egy-egy egyed, vagy csak néhány egyszerre. Azaz a nagyobb csoportot nem riasztjuk meg az akasztás és fárasztás során. Ha ügyesek vagyunk, és megfelelő pontossággal tudunk dobni akkor több egyed esetén kimondottan a nagyobbakra tudunk koncentrálni. 

Gyönyörű hal alatt hasonló képpen görbül a bot. 

A nem megakasztott halak szétrebbennek. Vagy tájékozatlanul visszaúsznak a felső teknőbe, vagy kíváncsian követik a bajbajutott társukat. Ez utóbbi előtt a lebukás borítékolva van, de még mindig marad bőven feljebb annyi, amivel még néhány órára leköthetjük magunk. A megjelenő halak elmaradásáig tartsuk a pozíciónkat. A mozgásunkkal csak ronthatunk az esélyeinken.  

Ezen időszaknak ez a legeredményesebb módszere a sikeres tálaláshoz és bőséges fogáshoz. De persze nem minden szakasz ilyen. Vannak teknők, amiknek elég sivár és egyenes a partja. Gyakorlatilag a takarás nélküli cserkelés esélytelenné tesz minket. Sőt, ha a partról próbáljuk elérni őket, akkor pedig végkép. Én azt tanácsolom, ha ilyen szakaszon látunk halakat, azokat hagyjuk békén. Lehet belőlük csipkedni, de korántsem nyújtja azt az élményt.

Lefele nedveslegyezve. 

A gyülekezés másfél két hétig tart, majd a víz gyorsuló lehűlésének ütemében, szinte köddé válnak. Elvonulnak lejjebb a tágasabb,mély, zavaros vizekbe. A felső szakasz nem marad üresen. Maradnak néhányan és azok, azokon a helyeken lebzselnek, ahol a sekély és mély víz határán, egy –egy uszadék, vagy vízbe szakadt fa, bokor árnyékában megfelelő vadászterületet találnak.  Újra előtör bennük a rejtőzködő életmód. A víz is lassan tónust vált.  Sötét lesz, de ugyanúgy kristálytiszta.   Bár tiszta, de igencsak nyitott szemmel kell járni ahhoz, hogy felfedezzük őket.

A 14-es Oliv Palmer hozta amit tőle vártam. 

Takarásban.

Elég szenvedősnek hangzik, amikor valaki arra kér minket, hogy a parti iszapos, ragadós, cuppogós csádéba lopakodjunk. Viszont vannak helyzetek, amikor meg kell hozni ezt az áldozatot ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Már néhány szál káka, gyékény, vagy sás levélszár elég ahhoz, hogy elrejtsen minket a víz alól kémlelő tekintetek elől. A technika ugyanaz. Miután felmértük a halak helyzetét, mozgását, akkor óvatosan ereszkedjünk be alájuk dobástávolságon kívül, majd lassan a part szélében lépdelve közelítsük meg őket. Folyton kémlelni kell a vizet, mert ha hullámokat érzékelnek, azonnal a forrásának a keresésére indulnak. Ha úgy érezzük, hogy már megfelelő helyen vagyunk, lépjünk be a növényzet takarásába. Itt már csak óvatosan mozogjunk, mert a növényzet a rezgéseinket hatványozza. Ha elfoglaltuk a helyünk, akkor ugyanúgy cselekedjünk, mint az előző esetben. A siker nem marad el.

Legyek.

A nappali felmelegedés csökkenésével a nagytestű rovarok, pókok fokozatosan eltűnnek. Így a felkínált legyek mérete is egyre kisebb lesz. A 8-10 –es méret már a dobozban fog pihenni és a 12-16 –os méretű modellek kerülnek előtérbe. Kezdetben a szárazlegyek Olive és Tricolor palmerek, Parachute pheasant tail, piciny poli hangyák és bogarak fogják a legtöbb sikert nyújtani, majd az ősz második felében már a kisebb nedves legyek mint pl. az oliv, valamint az Orange & Peacock Spider –ek, illetve a súlytalan nimfák, a Hare's ear, vagy Pheasant tail.                      

Ez utóbbiakkal már horgászhatunk a klasszikus nedves legyes módszerrel, lefele hajítva, majd keresztben átsodratva a medren.  Ekkor már nincs kőbe vésve semmi, csak az, hogy mindenképp figyeljünk arra, hogy hogyan mozgunk és helyezkedünk a vízben, vagy annak partján.

Görbüljön!

Janess