A tűz és a tűzhely kérdése:
A tűz melegséget áraszt, és otthon érzetét teremti meg még a vadonban is. Megnyugtató érzéssel tölti el az embert a narancssárgán villózó lángok látványa.
Nedves környezetben, mint amilyen a tundra nehéz a tűzgyújtás, főleg akkor, amikor már napok óta megállás nélkül esik.
A tűzgyújtáshoz hasznáhatunk vízálló gyufát és öngyújtót, de ezekben benne van a tönkremenetel és meghibásodás kockázata. Nálam sajnos megtörtént. Szerencsére tartalék megoldásnak vittem magammal szikravetőt, ami meglepően jól funkcionál és bár megszámolni sem tudom hány eső áztatta napot töltöttem már el társaságában, de még soha nem hagyott cserben. Így én ezt ajánlanám. Égés serkentőként apróra vágott gumibelső darabkák lesznek az előbbiekhez mellékelve.
Az alacsonyabb fás régiókban összegyűjtött nyírfa kéreg háncs a fák törzsén általában száraz marad, olaj tartalma révén nagyon jól ég. A fenyők gyantáját begyűjtve is nagyon jó gyújtósra tehetünk szert. Ezzel a mostoha körülmények között is sikerült tüzet gyújtani, de az élelmiszerek csomagolóanyaga is elkelhet gyújtós gyanánt. Minden esetre a fakéregből érdemes begyűjteni és kiszárítva eltárolni.
Legutóbb gázfőzőt vittem magammal az ilyen helyzetek kivédésre, de ezzel csak két probléma volt. Egyrészt a főzőfej közel 20dkg öntömege másrészt az, hogy nem tudtam használni így fölös teherré vált, mivel pont nem volt jó az ott kapható palackokhoz. Szerencsére a társaságban azért volt még jó fej, de a hozzájuk kapott összesen 2 db palack túlnyomó részben csak a reggeli kávé és tea melegítéséhez nyújtott segítséget, mindamellett a két palack tömegét is cipelnünk kellett. A szerencse, vagy inkább Benyus mester ajándékozott meg egy praktikus főzővel, mely a soron következő túra alkalmával egészen biztos helyet kap a málhámban. A nyári kisebb pecatúrák alkalmával egész jól bizonyított.
Az elkészítéséhez csupán 2 db nagyméretű kutyatápos doboz, egy 0.5l-es sörös doboz és egy konzervdoboz kell + a markolat elkészítéséhez valamiféle faanyag. Tömege kb, mint a gázfőző fej, olyan 150-180 gramm, de nem kell hozzá gázpalack, amit ugye cipelni kellene. Kezdéshez kb. 5-7 cm es darabokra összetördelt 0.5-2 cm vastag gallyakra van szükség, amit ott a törpenyír és fűz cserjék elszáradt hajtásai adnak. Alulra egy újságpapír, vagy valami más gyújtós kell, majd rárakod a gallyakat. Értelem szerűen alulra a vékonyabb, felülre a vastagabb. Színig megtöltve.
Alul a szellőzőn keresztül a papírt, mint egy kanócot meggyújtod.
A felső részt felhelyezed, de előtte fel kell tölteni vízzel a víztárolót, mert az alumínium elég jól ég.
És már indul is a forralás. Innentől kezdve megfelelően huzatol és ég.
Az első adag víz elkészülése kb. 4-5 perc. Ennyi idő alatt forral fel fél liter vizet. (Az időket mértem.) Ez éppen elég arra, hogy előkészítsd a levestésztát és a fűszercsomagokat feltörd, vagy a kávécsomagot.
A víz már lobog is. Eddig a leves előkészítése megtörténik és még egy marék tüzelőt is össze tudsz tördelni.
A levestésztát felöntöd, elkevered, a marék tüzelőt a tűztérbe dobod, majd újabb adag vízzel töltöd meg a felsőrészt és raksz fel a tűzre, ami szintén 4-5 perc alatt már lobog is. 1 liter víz 10 perc alatt kész ami két embert kiszolgál. Annyi apróra tördelt gally ami a készülék működtetéséhez 2-3 napig kell bőven elfér a sátor előterében száradni.
Tisztán és egyszerűen, ahogy a bushcraft is tanítja a helyi energiaforrás felhasználásával tudsz vizet melegíteni, de akár az alsó részre helyezett kisebb edénnyel sütni is, amikor esik az eső és nincs lehetőség, vagy nem akar az ember nagy tüzet rakni, mondjuk reggel. Ehhez most készítek egy távtartó adaptert, hogy a felső perem és az edény alja között résnyi távolságot tartson a huzat miatt és az edény is biztosan üljön rajta. De ezt ott akár 3 alumínium sátorcövek segítségével is megoldható.
Janess
Túrabot-sátorrúd kombinációja:
Miután sokat törtem a fejem, hogy hogyan is lehetne a sátorrúdon könnyíteni arra a következtetésre jutottam, hogy ha a tömeg csökkentését nem kizárólagosan 1 használati eszközre korlátozom le, hanem magát az összfelszerelést veszem alapul, akkor gazdaságosabban járhatok el. Itt megint előjött a fő mottóm, hogy egy adott dolog több célú felhasználását kell előtérbe helyezni. Miután mindenképpen szükségem van egy pár túrabotra, -mely segít tehermentesíteni az ízületeimet és az általa nyújtott plusz stabilitás segít elkerülni az esések okozta baleseteket a morénákon- egy érdekes megoldást találtam. Ha mindezt sikerül kivitelezni, akkor 500 grammot nyerek azzal, hogy nem kell külön 2 gyári botot magammal cipelnem, hanem a már egyébként is magammal vitt felszerelést hasznosítom egyéb célra. Többet nyerek ezzel, megtakarított tömegben és anyagilag is, mintha az alumínium rudat cserélném le carbon –ra. Az új Coleman Cobra 3 sátram alumínium rudazata 10.5mm-es. Mivel elég erős ahhoz, hogy rátámaszkodva megtartson így túrabotnak is megfelel. 3 eleme, mindkét végén 120cm hosszú. Sík terepen állva nekem pont ideális túrabotnak, mert megfogva al és felkarom derékszöget zár be. Már csak szét kellett szednem és markolattal ellátni, valamint a benne futó gumizsinór visszahelyezését és rögzítését kellett, hogy megoldjam.
Első lépésként egy mezőgazdasági boltban 8db 3.5 cm-átmérőjű parafa dugókat vásároltam, melyeket középen 10mm átmérőjű fúróval kifúrtam.
Ezt követően egy rögzítő szárra fűztem őket, majd a fúrógépbe befogva formára esztergáltam és csiszoltam.
Igyekeztem egy tenyérbe simuló és kényelmes ergonomikus formát kialakítani. Utána a gyűrűket kétkomponensű ragasztóval a szétszedett sátorrúd elemeire felfűzve rá illetve egymáshoz összeragasztottam. A legfelső elemnél egy zsinórból készített csuklópántot ragasztottam be. Három elemet a gumizsinórral összefűztem. Az alsó szem rögzítése adott volt gyárilag, a másikat egy fali tipli segítségével oldottam meg, mely pont beleillett a csőbe, de pereme felfeküdt annak szájára és nem nyúlt túl azon. Elég volt a zsinórra egy tripla csomót kötni és már kész is volt.
A megmaradt sátorrúd elemek ismételt egybefűzése okozott némi fejtörést, mivel azok végei fogadják a stifteket az alattuk lévő elemektől. Ott a csővégtől befelé 6cm –t szabadon kellett hagyni, hogy a stift be tudjon illeszkedni. 8mm átmérőjű alucsőből 2 db 6cm –es darabot vágtam le, majd sorjátlanítottam. Ezt beraktam a rúdba fél centivel mélyebbre, mint amennyire a stift beér, majd kívülről egy hegyes eszközzel pontozási technikával 4 ponton rögzítettem. Az így berögzített csőelem fogadta a tipliket a gumizsinórral.
És íme a két túrabot markolati része. Nem annyira design –os mint egy gyári kialakítású bot és talán nem annyira erős, de új funkcióját maradéktalanul ellátja. A cső rögzítő stiftje túlnyúl ugyan a markolat felett, de ez engem abszolút nem zavar.
És mint látható a sátrat is ugyanúgy megtartja, mint korábban. Mivel soha nem túrázom, amikor áll a sátor, és fordítva, így nem okoz gondot egyik vagy a másik hiánya.
Janess