Szlovák horgásztúrák 2002
A Belán.
Eltelt egy év a balul sikerült Erdélyi horgásztúránk óta és ismét szerencsét szerettünk volna tenni Péterrel a pisztrángok világába. Azonban abban bizonyosak voltunk, hogy Erdélybe nem térünk vissza, bármennyire is hívogatónak tűnt az a mesebeli csodálatos környezet. Akkoriban a felvidék olyan népszerűségnek örvendett a legyes társadalmon belül, mint most a Balkán. Így nem volt nehéz összeszedni annyi információt, hogy összerakjunk egy ezúttal gördülékenyen működő kirándulást.
Sok mendemonda járt a Fekete Vág és Vág folyókról, melyben raklap szám állnak a pisztrángok és pérek. Úgy gondoltuk, nekünk tapasztalatlan kezdőknek ez lesz a tuti hely.
Június közepén vágtunk neki az útnak. Ugyancsak éjjel, hogy elkerüljük a nappali forgatagot és ki tudjuk használni az időt amit erre szántunk. A tervek szerint egy hétig maradunk és Vavrisovonál egy kempingben ütjük fel sátrunk és ott szállunk meg. Simán haladtunk északnak és gyönyörködtünk a tájban. A távolságot Liptovsyi Mikulás gyorsan letudtuk. Itt bevásároltunk légykötő anyagokból, majd az engedélyek megváltásával próbálkoztunk. Ez már okozott némi gondot, de végül Liptovski Hradokban egy cipőboltban sikerült beszerezni az egy hétre szóló jegyünket, mely a Vágra és a Bela patakra egyaránt érvényes volt. A Bela patak partján –nál felkerestük a kempinget. Előre rendeztük a számlát, felállítottuk a sátrat, majd beleugrottunk csizmáinkba, botot ragadtunk és irány a víz. A patak erőteljes zúgását már a kempingből hallani lehetett, de az addig csak a hidakról látszó folyócskát most volt lehetőségünk közelebbről szemügyre venni. Kezdetben egy kis erdei úton, majd a fák közé bemenve 150-200 métert haladtunk a fenyvesben az erősödő morajlás irányába, míg végre megpillantottuk a vizet. Sűrű erdővel közrefogott, hófehér gömbölyű gránittömbök között nyargalt és vitte a magas Tátrából összegyűjtött kristálytiszta vizét a Vágba.
Tőlünk kissé lejjebb egy csapat fürdőző ugrál egy sziklafalról az alatta elterülő mélyebb medencébe. A látvány, amit a folyó nyújtott lenyűgöző volt és reméltük, hogy ezúttal a halak sem maradnak el. A fürdőzők miatt folyással szemben indultunk. Árnyasabb helyen láttunk néhány közepes tegzest repkedni, ezért ahhoz hasonló oliv CDC tegzes imitációt raktunk fel 14-es méretben, ami gyakorlatilag egész kiruccanásunk alatt nyerő légynek bizonyult. A víz zúgókra bomlott a köveken, hol megszaladt, hol megszelídült. Egyik medencéből rohant a másikba, vált ketté, tett egy kört az erdőben, majd egyesült ismét. A változatos mederviszonyok, a megrekedt hatalmas uszadék fák, alámosott gyökerek, mind kiváló haltanyát sejtettek a mélyben és ez a megérzés be is igazolódott. Nem kellett sokat lengetni ahhoz, hogy első halacskámat, ami egy arasznyi kis pisztráng volt megfoghassam, de a következőre sem kellett sokat várni. Egyik hal jött a másik után. Egyik sem volt hatalmas, és a bot végét sem igazán hajlították meg, de ahhoz, hogy tökéletesen belerázódjunk a dolgokba nagyon jók voltak. Meg lehetett tanulni velük, hogy hol keressük ilyen jellegű vízen a halat.
Mik azok a „vízi” jelek, fodrok, áramlási viszonyok, amik a felszín alatt kiváló haltartó helyet jelenthetnek. Hogyan tálaljuk legyünk, miként és milyen szögbe rakjuk a tipettet és zsinórunk a vízre, adott áramlási viszonyok mellett, hogyan kell zsinórból tartalékot hozzáadni, hogy egy-egy farönk, vagy gyökér, kő mögötti visszaforgó tetején huzamosabb ideig táncolhasson legyünk, míg zsinórunkat a sodrás húzza, mikor kell bevágni stb. Nagyszerű tanulószobának bizonyult a víz és ez már az első napon, délután be is bizonyosodott. Péterrel egymást kerülgetve egyik helyről a másikra mentünk és számolatlanul fogtuk a pisztrángokat. Csak félhomályban hagytuk abba a mókát, amikor már nagyon ránk esteledett, mivel lámpa nélkül valahogy vissza kellett találni a sűrű fenyvesben.
Másnap hajnalban korai kelés, hiszen a pisztrángok világában is korán kelnek és nem illik elkésni a reggeliző asztal mellől. Ezúttal a kempingtől lefele indultunk. Lementünk az első közúti hídig, majd az alól indultunk felfelé a sodrással szemben. Ez a rész nem hozta azt, amit vártunk tőle, illetve amit előző nap tapasztaltunk. Úgy tűnt hiányoznak belőle a halak és maga a táj sem volt olyan csodálatos. Ennek ellenére közel 10-10 darabot sikerült összevadászni. Számomra nevezetes volt ez a délelőtt, mert megfogtam életem első pataki szajblingját. Viszonylag hamar 10 óra körül értünk vissza a táborhoz és helyszínt váltottunk. Horgászfelszerelést a kocsiba és irány a Vág. Kissé elautókáztuk az időt, mert megnéztük magunknak a legendás Fekete vág vizét. A Bela látványa után nem volt az a víz, amiben szívesen megmártottam volna a legyem. Nem túl, de egyenletesen széles, bokrokkal, fákkal szegélyezett mederben szelíden csordogáló víz volt. Ide egyébként is külön engedély kellett volna. Gyorsan tovább is álltunk és a Fehér és Fekete Vág összefolyásától néhány száz méterre parkoltunk le és kezdtük a horgásztatot. Hát itt sem volt az a vadregény. Rengeteg nézelődő, kiránduló, piknikező ember. Tőlünk 15 méterre az autók nyargaltak az úton. A víz is egyhangú, engem a Kapos folyóra emlékeztető, szelíden csordogáló, néha-néha megszaladó vizére emlékeztetett. Inkább domolykó tanyára emlékeztetett, mind pisztráng, pér paradicsomra. Ennek ellenére, ha már itt vagyunk, teszünk egy próbát. Külön haladva próbáltunk halat elővarázsolni ebben a nem túl bizalomgerjesztő vízben. Én egy zátony fölötti megszaladó tükör vízen próbálkoztam. Itt apró szedéseket láttam, és száraz legyemet addig-addig variáltam, cseréltem egyre kisebbre, míg egy pici szöszre az egyik szedés gazdáját el nem csíptem. Egy kb. 10-12 cm-es pérecske volt a tettes. Ezzel a pér is kipipálásra került.
Az Orava
Miután visszadobtam fogtam még pár darabot, majd a kapások abba maradtak. Kezdett megfogalmazódni bennem egy olyasfajta gondolat, hogy a pérre azért kell kis legyet használni, mert nagyobb nem férne a szájába. Persze ez csak egy múló gondolat volt, mert a későbbi történések erre rácáfoltak. Miután feljebb gázoltam a vízben egyre iszaposabb lett a meder, így én a horgászattal fel is hagytam. Visszaballagtam Péterhez, aki éppen akkor kapott el egy húszonpárcentis pért. Bár örült a fogásnak a víz neki sem jött be, így kocsiba ültünk és visszamentünk a Belára és igyekeztük hasznosan eltölteni, értelem szerűen pisztránghorgászattal a napból hátralévő időt. Ez után a nap után már többé nem vágytunk a Vágra.
A következő 3 napban a történések mindig óramű pontossággal ugyanúgy történtek. Reggel napkeltekor keltünk, reggeliztünk, majd elballagtunk horgászni. Kizárólag felfele haladtunk és napról napra igyekeztünk minél feljebb jutni. Egész Pribylináig jutottunk. Ebédelni nem tértünk vissza. Vittünk magunkkal fűszert, kenyeret, tűzgyújtó eszközt és a délelőtt fogott méretes halakból a napi kvótát betartva tettünk el egy-két darabot, amit délidőben a folyó partján a kövekből és uszadék fákból sebtiben összedobott tűzrakó helyen megsütöttünk és elfogyasztottunk.
A kempingbe napnyugtakor tértünk vissza. Idilli volt a környezet, idilli a hangulat. Átlag 30-40 hal akadt fejenként a horgunkra naponta. Ezeknek 90%-a méret alatt volt. Felfelé haladva pusztán egy erdésszel találkoztunk a 3. napon, aki ránk se bagózott, illetve a 4. napon feltételezhetően egy csoport határsértővel, akik minket meglátva málháikat elhajigálva elrohantak az erdőbe. A sok batyut meg elvitte a víz. Amilyen szépnek indult és tartott, úgy vége is szakadt. 4. napon Péterrel a horgászatból ballagtunk visszafele. A Patak egy mellékágában tapostuk a köveket. Itt a parton látszott, hogy a környékbeli gazdák a teheneket ide hozzák itatni. Arra lettem figyelmes, hogy Péter a hátam mögött megállva a vízből kortyolgat. Nem lett volna szokatlan, hiszen kint létünk során végig a patakból ittunk, de a főágból, nem a mellékágak pangó vizéből. Rászóltam, de már késő volt. Az eredmény nem váratott sokáig. Péter estére rosszul lett. Az éjszaka folyamán többet volt a sátoron kívül, mint bent. Hányt és ment a hasa. Az 5.-napon már nem tartott velem reggel, így egyedül mentem horgászni és mivel állapota nem javult, így aznap délután haza kellett jönnünk. Sikerült összeszednie egy kólibakteriális fertőzést.
Esti légykötés a vacsoraasztalnál Krivában.
Az Oraván.
Még ugyanebben az évben szeptember utolsó hétvégéjén visszatértünk Szlovákiába, de ezúttal kimondottan pér fogási szándékkal a Magas Tátra és Árvai magura közötti szűk völgyben kanyargó Árva folyóra. Újságokat lapozgatva szedtük össze szükséges információkat és Paskay Ernő közreműködésével sikerült egy Stefan nevezetű úriemberrel felvenni a kapcsolatot, aki a szükséges engedélyeket beszerezte számunkra. Volt némi kétségem a vízzel kapcsolatban, mivel már 2 napja esett. Stefán ennek ellenére győzködött minket, hogy jó a víz, nyugodtan menjünk. Ezúttal Péter mellett Bencsik Roland cimboránk is velünk tartott. A víz nem hozta azt, amit vártunk. Finoman szólva is szőke volt mikor megérkeztünk, így magát a száraz legyezést el is felejthettük. Nimfázásban, pedig nem sok tapasztalatot szereztünk a nyár folyamán a Belán, de a víz állagát tekintve még abban sem sok bizodalmunk volt.
Egy pér az Oravából.
Horgászhelyül a szálláshelyünk Kriva község melletti szakaszt választottuk indulás képpen. A víz méretét tekintve, már nem emberi léptékű. Itt nem kell, hogy egymást kerülgessük a jobbnál jobb helyekért. Egymástól 10-20 méteres távolságra állva is elveszünk a vízben, akkora. A halak felkutatása is okozott némi fejtörést, mert ekkora vízben már nagyon eloszlanak. Az órákig tartó sikertelenséget követően a híd alatti köves zúgós részen akadt Roland horgára az első pisztrángocska, így megtört a jég. Mondanom se kell, hogy Péterrel galád módon, persze tisztes távolságot tartva, odatolakodtunk és együtt szűrtük tovább a zavaros vizet. A következő halra kb. fél órát kellett várni. Ezúttal nekem lett szerencsém és egy szép 35cm körüli pér landolt a szákomban. Működni látszik a dolog, csak kitartónak kell lenni gondoltam. Dobás sodratás, dobás sodratás, közben pedig azon agyaltam, hogy a nimfám jól halad –e, van –e ott hal , látja –e és ha igen gyanús- e számára stb.
Péter az Oravén
Néhány perc után ismét akasztás, ezúttal egy hasonló méretű pisztráng képében, de annyira küzdött az életéért, hogy sikerült kereket oldania. A szakasz több halat nem adott így felfelé haladva folytattuk. Némely helyen a megszaladó víz előtt láttunk néhány ígéretes szedést, de kapást nem sikerült kicsikarnunk. A nap telt és lassan a lelkesedés is alább hagyott. El kellett fogadnunk, hogy a víz nem épp ideális ehhez a módszerhez. Másnap reggel bizakodva indultunk neki és vizslattuk a vizet, tisztult –e már. Hát nem volt túl bizalomgerjesztő, de már látszott némi javulás. Az ég is kitisztult az esőfelhők végleg elvonultak. A hátralévő időnkben főként szárazléggyel próbálkoztunk, de nemesebb halat már nem fogtunk. A víz csak leánykoncérokat adott, de azokból is csak a kisebbeket, pedig gyönyörű kiló körüli példányokat is lehetett egy-egy helyen látni legelészésük közben. Tervben volt, hogy a későbbiekben még visszatérünk, mivel a környezet lélegzetelállító volt, de mint ahogy azt már mások is megjegyezték, az Árva olyan, hogy elég, ha a tehén belevizel és rögtön zavaros lesz. Azóta több alkalommal is volt szerencsém a partján járni, de tisztának soha nem láttam.
Janess