Álomvilágból ismét a valóságban.

Visszatértünk az álomvilágból. Ahol, ameddig a szem ellát a vad természet az úr, ahol nincs gépzaj, utak, csak a mérhetetlen csend és nyugalom. Merengve a tájban, nem lehet mást hallani, csak a hűs szellő susogását és a felettünk elsuhanó sasok rikoltását. Fizikailag megfáradva, de lelkiekben megtisztulva és megerősödve tértünk vissza a küzdelmes valóságba.

Táborhely a Saarijärvi tónál.

Táborhelyünk a Saarijärvi tónál lévő menedékháznál volt. Mi a két tavat összekötő patak északi oldalában vertük fel sátrainkat a mocsaras terepen. Viszonylag kényelmesen pihentünk a puha mocsárban. Másnap a csapat az én üdvrivalgásomra ébredt. A patak sátrakhoz közeli medencéjében kisebb-nagyobb szajblingok úszkáltak és szórakoztattak. Sok volt a lemaradásom, a visszaejtett hal, de jót szórakoztam. Megfogtam életem első sarki szajblingjait. Lassanként a többiek is kimásztak sátraikból és beszálltak a mókába. A halak nem voltak nagyok, de színeik, vad étvágyuk elkápráztatott bennünket. Délig megfogtuk az ebédre valót. Sütés-főzés, evés, táborbontás, majd az eső megérkeztével nekivágtunk a következő 9.3 km-es szakasznak.

Itt közel 400 m-es szintkülönbséget megtéve 1000 méterre kapaszkodtunk fel és keltünk át az ott lévő hegyen. Itt már szinte alig volt növényzet, mindent sziklatörmelék borított. A környező magaslatok árnyékosabb részeit hófoltok tarkították. Az eső, a szél és a rendkívül hideg idő sokat kivett belőlünk, így alig vártuk, hogy elérjük a Guanjarvárri menedékházat. Mivel kinn esett az eső, így örömmel tapasztaltuk, hogy a 10 férőhelyes kabinban csak ketten voltak. Bevackoltuk magunkat. Tüzet gyújtottunk, vizes gönceinket meg tudtuk szárítani és másnapig meleg helyen kényelmesen aludt mindenki, aki hozott füldugót. Hiába a horkolás az alvás nagy ellensége.

Ködös reggel fogadott minket, majd viszonylag korán 10.15-kor indultunk tovább. Az ellenkező irányból érkező turistáktól megtudtuk, hogy egy nagyon könnyű szakasz előtt állunk. Igazuk volt itt négyzetméterenként nem 10, hanem csak átlag 3-5 kő állt ki a talajból és az sem nagy. Jól haladtunk, bár itt már több vízfolyáson kellett átgázolnunk. A hőmérséklet 8 fok volt napközben. A Norvégiából nyugatról átlógó nagy hegyvonulat mentén haladtunk északnak. Keleti irányba gyönyörű kilátás nyílott a végtelenbe.

A harmadik napja tartó gyaloglás során belemeredve a tájba felötlött bennem, hogy milyen kicsi és törékeny az ember. Beleveszünk a tájba. A hegyek,, tavak folyók közelinek látszanak, mégis irdatlan messze vannak ezen a terepen közlekedve. Mint azt, ahogy előre láttuk, itt nem kilométerekben kell számolni, hanem napi járóföldekben. Pontosan jegyeztük, hogy adott nap mikor indultunk és egy adott szakaszt, távolságot mennyi idő alatt voltunk képesek megtenni. Minderre szükség volt, hogy a visszaút időigényét ki tudjuk kalkulálni.
16 óra 30 perckor érkeztünk meg a Vuomakasjoki folyó Meekojärvi tó feletti betorkollásához. Nem tervezett állomás volt, de nem bántuk meg,

hogy itt vertünk tábort.

Tábor a Vuomakasjoki-nál.

A Bierfejohka patakon történő átkelés során elszenvedett esésem és mellig történő elázásomat követően a folyót a Meekonvaara hegy festői, közel 200 méter magas sziklafalának tövében, az arról a tóba szakadt sziklatömbjein több száz métert ugrálva értük el. Sátrainkat egy kisebb dombon nyirfa ligetek között állítottuk fel egy a sziklafalról fátyolként lehulló vízesés előtt. A környezet fantasztikus, és mint kiderült a folyó is az. Maga a folyó a Halti hegy felől érkezik. A Meekojärvi tó feletti szakaszán a víz szélessége 40-70 méter körül mozog. Kristálytiszta és sebes folyású, a szűk völgynek köszönhetően hosszan elnyúló medencéket vájt magának. Bár a helyi infók szerint kitűnő pisztrángos pálya, egyetlen pisztráng sem akadt horogra az itt eltöltött közel két nap alatt. Viszont ízelítőt kaphattunk Finn lappföld gyönyörű péreiből. Az este folyamán 21 óráig 13 db 35-48cm közötti halat varázsoltam ki 10-es barna klinkhammerrel. Este kiadós halvacsora volt, végre jóllakhattunk.
Amit megemlítenék az a szúnyogok sokasága. Innentől kezdve az utolsó hét elejéig a sátorból való kiszállás előtt már kötelező viselet volt fejen a moszkitóháló. Szerencsére nem gyötrő szúnyogok voltak, így csípésük csak néhány másodpercig okozott kellemetlenséget. Eddigi életem során nem csípett meg annyi, mint ezalatt a három hét alatt, pedig korábban is mozogtam vizes környezetben.

7.-én a teljes napot a pecázásnak szenteltük. Én, mint általában mindig, órákkal a csapat előtt keltem és külön utakon járva fedeztem fel magamnak a tájat. Az időjárás nem szegődött mellénk és egész napos áztató esőnek tett ki minket, ami sajnos még másnap is folytatódott. Délig 20 halat fogtam 35-50 cm között. Az előző nap már jól bevált léggyel. Délután az ebéd befejeztével lenéztünk az alig 1 km-re lévő Meekonjärvi tó és az alatta elterülő Skadjajärvi tó közötti rövid átfolyásra. Itt ahol a víz megszaladt és örvénylő mély folyássá vált, gyönyörű lavórnyi szedéseket láttunk. A pérek a kelő zöldessárga kérészeket legelték. Kis utánzatával 5 perc után megakadt az első példány. Ugrott néhány gyertyát és megadta az első hosszú izgalmas fárasztás élményét, majd szák híján tenyérbe terelhettem. A mérés szerint 55 cm-es volt. Teste csaknem fekete, hasa szűrkés. A küzdelem szétugrasztotta a többi halat, így csaknem háromnegyed órát kellett várnom a következő 50 cm-es hal megfogásáig.

Remélem, nem köveznek meg minket, de a két hal sok későbbi társával egyetemben a „vacsoraasztalon” végezte. Napi átlagban 2.5-3 kg hal volt a csapat fogyasztása élősúlyban. Ezt meg kellett fogni ahhoz, hogy ott életben tudjunk maradni és ne gyengüljünk le túlságosan. Mivel magam sem rajongom a halak leöléséért, így kímélve az életet lehetőség szerint minél kevesebbet oltottam ki. Emiatt a nagyobb példányokból válogattam. A túra közepétől a fiuk már a csapat mészárosaként emlegettek.A konyhára szánt halakat én szolgáltattam.

Aznapra az eső és a fáradtság miatt a horgászattal felhagytunk és esőben történő tűzrakást és főzést követően elfogyasztottuk a fogást, majd eltettük magunkat másnapra.
8.-án reggel korán reggel műfajt váltva. Rövid nimfázással kezdtem, kicsit nosztalgiázva a Lengyelországban szerzett emlékekkel, tapasztalatokkal. Az eső egész éjjel esett és reggel sem hagyott fel áztatásunkkal. A módszer működött 6 halat fogtam, majd visszatérve a szárazlégyhez még 6 db került a kezembe. Mind 35-45 cm között volt. Ami érdekes és egyben örömteljes volt, hogy 35 cm alatt nem sikerült halat fognunk és a halak 60-70% ütötte a 40 cm-t. A táborhoz 11 órakor értem vissza. A többiek ekkor ébredeztek. (Hát igen. Volt, aki horgászni, volt, aki aludni jött a tundrára.)
Reggeli után táborbontás, majd nekivágtunk utunk legnehezebb 11 km-es szakaszának. Letértünk a turista útvonalról. A célállomás a Poroeno folyón lévő gázló lett volna, de ezt sajnos aznap nem értük el. Az itt elterülő tórendszer déli oldalát választottuk és a tó és a Saivaara és Porovaara hegyek közötti ártéri mocsaras nyírfaerdőt választottuk. Valahogy érezhettük, hogy mi vár ránk, mert a korábbi napokkal ellentétben ennek a távnak gázlóruhába vágtunk neki. Ha a pokolnak valóban vannak bugyrai, akkor az egyik pont így nézhet ki. A két hegyről leszakadt hatalmas sziklák beterítették az erdőt és évmilliókkal ezelőtt a jég is gondoskodott róla, hogy nehogy kevés legyen ott belőle. Morénák tucatjai, több km-en át. A terep a korábban említett 5-ös fokozatot képviseli. Közel 9 órás szenvedés után ázottan 20 óra 45 –kor értük el a 9 km-e lévő Porojärvi tó szélén lévő menedéket.

Tomi bokája ezen a szakaszon kikészült, mely a hátralévő túrájának a sorsát végkép megpecsételte.  Az úton szedett gombából pörkölt készült és a menedékben mások által hátrahagyott krumplit megfőzve fenséges lakomát ültünk.

A Poroeno folyónál.

Vasárnap délben érzékeny búcsút vettünk a Valtijoki -tól és tovább indultunk. Újból átkeltünk a Poroeno folyón és a déli oldalán lefelé haladva 1.5 km -t tábort vertünk. Itt a folyó erős sodrású több mellékágra szakadva, sok kis szigetet ölel körül. Igazi élményhorgászat volt, ami itt következett. Nem hiába kapta a Magic River fantázianevet, mert tényleg az. Már a táborépítés során tapasztalhattuk, hiszen Ricsi a sátorverést későbbre halasztva horgászatba kezdett és egyik halat akasztgatta a másik után. Nem sokkal később mi is bekapcsolódtunk a történetbe és estig én személy szerint 46 db halat fogtam 10-es CDC Klinkhammer szárazléggyel. A halak mérete viszont ezen a szakaszon elmaradt a várttól, hiszen ide nem 25-40 cm-es példányokért zarándokoltunk el. Ricsi első hala volt a legnagyobb 48 cm-es hosszával.

Az első nap sikerein felbúz dúlva másnap korán keltem. Mindkét botomat magamhoz vettem, majd kalandszerző, felfedező körútra indultam. Nem volt célom, hogy kis halakat fogjak, így a folyásiránnyal lefelé 2.5 km-t haladva tesztelgettem az ígéretesebbnél ígéretesebb helyeket. Sajnos mindenhol kicsi 40cm alatti halakat találtam, így néhány fogást követően mindig tovább álltam.

A nap telt el, így visszafele haladva átkeltem a folyón, majd egy tószerű lefűződésben csukázásra váltottam. Közel két órán át dobáltam vakon, hátha a kövek közül ráveti magát legyemre egy krokodil, de nem jött össze. Lógó orral indulta vissza a táborhely felé. A partszéli 10-20 cm mély és 4-5 méter széles sásosban gázolva több szép csukát ugrasztottam ki rejtekéből. Messze nem mehettek el, mert miután elcsendesedett a víz dobálgatni kezdtem rájuk és láss csodát félórán belül szépen vissza fogdoztam őkelméket. Innentől kezdve ezt a kizavarom a susnyásból technikát alkalmaztam és bizony nagyszerűen bevált. Az elkövetkezendő 2 órában 8 csukát varázsoltam ki a vízből 45-65 cm között. Ami érdekes volt, hogy az itteni csukák rendkívül soványak voltak. Apró táplálékhalat alig láttam, viszont a sásos tele volt 10-30 cm-es ivadék csukákkal, a megfogott példányok pedig harapásnyomokkal. Feltételezhetően itt ezek a ragadozók zömében saját fajtársaikon élnek.

Az élményeket megosztva, másnap már Péter és Ricsi is velem tartott a csukahorgászatban. Reggel indultunk, de mint kiderült nem ez a legkedvezőbb időszak rájuk. Csak néhány darabot fogtunk, de Ricsinek beugrott egy 70 cm feletti útonálló. Slider –ére 10 méterről startolt rá a kiéhezett jószág. (A folyónál töltött napok szinte mindegyikén portyáztunk csukára és eredményes volt.)

Csukázás közben fel-felpillantva a főfolyásban hatalmas szedések indultak be. Ezen a szakaszon a víz közel 100-120 méter széles nagyon lassú áramlású, szinte már-már inkább tó, mint folyó látványát nyújtja. Az északi oldalról 50-60 métert beljebb lehetett gázolni, így a halak 20-25 méteres dobásokkal elérhetővé váltak. A kérészek ottlétünk során rendre 10 óra magasságában kezdtek el kirepülni, ami megmozgatta a matuzsálemeket. Óriási marénák, pérek, mint a levegőért feljövő bálnák buktak fel a rovarokért és merültek alá, megvillantva hatalmas hátukat és hátúszóikat. A horgászat rájuk nem volt a legizgalmasabb időtöltésem, bár órákig képes voltam elleni velük és a következő 1-2 napban mindig szakítottam rá időt. A derékig érő vízben hatalmas dobást követően 4-8 percet is kellett várni mire a légy 8-10 méterre lejjebb sodródik. A kapás mindig meglepetésként ért, hiszen jó néhány dobást és várakozást követően, már hajlamos az ember arra, hogy elmélázik, és máshol jár gondolatban. A halak mérete itt már elérte a vártat. Bár az első kapás hatalmas áldozata lemaradt, de a második már partra lett terelve a maga 56cm-es hosszával.

Pér volt őkelme. Ezt követően a pérek elvonultak csak egy kicsi 45 cm-es példány akadt, de a marénák (White fish) tovább szórakoztattak. Több lemaradást követően sikerült megfognom az első 45 cm példányomat. A partra segítést követően alaposan szemügyre vettem. Teste, uszonyai, mint a baliné, feje és szájának formája pedig mint a péré. Fejét, úszóit apró fekete foltok tarkítják, mint az atlanti lazacét. Zsírúszója, mint a nemesi kutyabőr hirdeti, hogy nem akármilyen család sarja. A szája annyiban tér el a pérétől, hogy míg azé puha bőrszerű, addig az övé kemény porc. A pici horog alig, vagy át sem üti, így nagyon sok lemarad a küzdelem során. Nem folyóvízi hal, itt is csak a tószerű kiszélesedéseket, szinte állóvizeket lakta. Az elkövetkezendő napokban kialakult tapasztalat alapján elmondható, hogy megfogása hatványozottan nehezebb feladat, mint a péré. Táplálkozásban szisztematikusabb és sokkal óvatosabb. Valószínű jobban is lát. A túra során 9 db-t sikerült fognom, ebből 8-at a Poroenon. Az itt fogott marénák mérete 45-58 cm között mozgott.

A folyó mentén a táborhelyet egy alkalommal a hét közepén 4 km-el lejjebb helyeztük át, így viszonylag nagy területet tudtunk meghorgászni. Rájöttünk arra és ebben később finn fiatalok meg is erősítettek minket, hogy a nagy pérek a lassú mély vizekben vannak és nem az erős sodrásban. A Poroeno –nál töltött egy hét alatt több mint 20 db 50 cm feletti példányt sikerült megfogom és számtalan 40 cm felettit. Igazán fergeteges élmény volt ott lenni. Sajnos a pisztrángok itt sem kényeztettek minket. Alig akadt horogra és azok sem voltak nagyok. 43 cm volt az egyéni legnagyobb fogásom, ami ha azt nézzük, hogy 50 cm-es a mérethatár akkor bizony elszomorító. A fogásaim 90%-a 12-es méretű beige színű kérészimitációra jött. Ehhez hasonló kérészek rajzottak.