Dunajeci horgásztúra 2003

 

 

2003 augusztusában újra nekiveselkedtünk egy kis felvidéki pisztrángos kalandozásnak. A 7 napos kirándulásra ezúttal Dömötör Péter barátom nem tartott velem, a beindult vállalkozása nem tette lehetővé hogy ilyen hosszú időre elkalandozzon hazulról. Bencsik Roland cimborám, viszont kecsegtetőnek találta a lehetőséget, így hát vele vágtam neki a kalandnak. Immáron saját autóval mentünk északnak. A tervek szerint a Bela patakra mentünk, oda, ahol előző évben Péterrel olyan jól éreztük magunk. Azonban év közben kaptam néhány olyan információt, ami döntés helyzetbe hozott minket. Rolandnak gyakorlatilag mindegy, volt hol kötünk ki, engem viszont vonzott az ismeretlen, de úgy sem akartam járni, mint 2001-ben Erdélyben. Mérlegelni kellett a dolgokat és Rózsahegyig el kellett dönteni, hogy akkor jobbra -e vagy balra. Végül a bal mellett döntöttünk és az Orava völgyében haladva beirányoztuk dél Lengyelország leghíresebb vizét a Dunajec folyót és annak felső vízgyűjtőjét. Úgy voltunk vele, hogy az út így alig lesz hosszabb, és ha mégsem jönne be, még mindig marad a jól bevált Bela.


 

Úgy is történt. A Magas Tátrát nyugatról kerülve, csakhamar elértük Nowy Targ népes városát, ahol az információnknak megfelelően a Kolejowa utca sarkán lévő horgászboltban azonnal meg is vettük a heti jegyünket. Az engedély a környékbeli összes vízre érvényes volt, így szabadon választhatunk, hogy hova is mennénk. Az engedély birtokában azonnal víznézőbe indultunk, megfelelő horgászhelyet keresve. Nowy Targ a Magas Tátra elnyúló lankái és a Beszkidek északon lévő vonulatai között található völgyben fekszik, a Tátrában eredő Fekete és Fehér dunajec folyók találkozásánál. A Fekete Dunajecet idefele volt szerencsénk látni. Medrében alig volt víz és mesterséges betonból készült kereszt bukóművekkel szabályozták a meder erózióját és a víz megtartását. Igen futurisztikus látványt nyújtott. A Fehér Dunajec Nowy Targi szakasza is hasonló képet nyújtott. Nem ilyen vizekről álmodtunk, így tovább mentünk. A két folyó találkozásától lefele a falvak hídjairól vizslattuk a vizet, de úgy találtuk, túl sűrűn lakott a terület. Gyakorlatilag, ahogy egy falvat elhagytunk, már kezdődött is egy másik. Az ilyeneket, valahogy mindig lehagyják a képekről és a beszámolókból. (Ez mondjuk az enyémben sem látszik.) Végül úgy döntöttünk a Bialka felé vesszük az irányt, mivel az mégis közelebb esik a Tátrához.  Szálláshelyül a Bialka patak Trybsz községhez vezető hídja feletti területet választottuk. Maga a folyó forrásvidéke szinte egy helyen található a szlovák Bela patakéval, csak míg az délre halad, addig a Bialka északra. A víz a patakban megérkezésünkkor rendkívül alacsony volt és kristálytiszta. Gyönyörű töredezett palás kőzetek álltak ki a mederből, mely egy festőt is azonnal megihletne.

 

Helyi szaki a Bialkán Trybsznél.

 

Azonnal horgászatra csábított minket és már öltöztünk is át, majd vízbe vetettük magunk. Nem úgy alakultak dolgaink a halakkal, ahogy terveztük. A hídtól felfelé indultunk és gyakorlatilag semmit nem fogtunk az esti szürkületig. Sötétedéskor sátrat állítottunk, majd bevackoltuk magunkat. Bár a falu innen távol volt, az éjszakánk mégsem volt nyugodt, mert a helyi fiatalság éjfélig a parton bulizott, ugrándozott. Már ekkor elhatároztuk, hogy a reggeli horgászatot követően új szállásterületet választunk.

Másnap reggel a folyásnak lefelé indultunk. Az első 1 km-es távolságot tüzetesen átböngészve sem sikerült halat fognunk. A híd és Nowa Biala között lévő kúp szerű sziklaképződményeknél egy kövekkel visszaduzzasztott nagyobb medencéből csupán egy leánykoncér került elő részemről, Roland pedig a sziklák tövében, a mély vízben sügérhorgászattal múlatta az időt.

 

Sügérezés a sziklafal árnyékában.

 

Pár darab erejéig én magam is beszálltam a mókába, de pár darab halacska megfogását követően tovább is álltam. Hogy őszinte legyek nem nyűgöztek le az alig tenyeres halacskák. A sziklák alatti szakaszt vallattam. A víz olyanyira alacsony volt, hogy sok helyen a víz csak alig 2-3 méter szélesen folyt. Egy oldalág kis teknőjében szedéseket láttam. Apró száraz legyet feltéve hamar meg is lettek gazdáik. Kicsiny 10-12 cm-es pérecskék. A nagy tesó biztos elutazott, mert csak a kis tesók szórakoztattak még egy darabig.

A nap már kezdett magasan állni. A meleg, a kis víz és halak arra ösztökéltek minket, hogy más vizet kell keresnünk. Visszaballagtunk az autóhoz, beültünk és irány a Fehér Dunajec. Csupán 20 km-t autózva el is értük. Úgy gondoltuk naivan, hogy hasonló lehet, mint a Bialka, de több víz van benne, mert Nowy Targnál többet mutatott. Tévedtünk. 

 

Fehér Dunajec. Pisztráng a horgon.

 

A víz mennyiségével nem volt gond, az bőven elég lett volna, de a terület sűrűn lakottságával és a folyó szabályozottságával már több. Nem tudnám megmondani, hogy hol értünk le a partjára, mely településnél, hiszen itt is egymásba értek a falvak. A vízparti házak mentén futó makadámút szélén parkoltunk le. Azt már ekkor tudtuk, hogy itt az éjszakát nem tölthetjük. Gyors álló fogadást tartottunk magunknak és elfogyasztottuk ebédünket, miközben a vizet kémleltük. Ez a szakasz szintén töredezett palakőzetes sziklameder volt. Sok helyen a közel 20-30 négyzetméteres lapos táblákon futott a víz, ahol a halak a sodrás elől nem találhattak menedéket. Ebéd után irány a víz. A felfelé meredő sziklatáblák élein egyensúlyozva horgásztam meg a köztük megbúvó mély gödröket. Nimfát használtam, bár még nem egészen tudtam ekkor, hogyan is kell vele dolgozni ilyen vízen. A vak szerencsének köszönhetően az egyik hasadékból egy pér, majd egy pisztráng került elő. Mindegyik gyönyörű volt a maga kb. 35 cm –es méretével. Gyönyörű halak voltak és felcsillant a reménysugár, ami egy fél óra sikertelen lengetést követően erősen halványodni kezdett. A víz felfelé haladva teljesen üresnek tűnt. Sok helyen a már említett asztallap szerű meder miatt teljesen halott volt. Egyetlen szerves dolgot láttam a mederben, mégpedig egy borjú levágott fejét, mást nem. Kb. 1 km-t botorkáltunk felfelé és tejesen reményt vesztve tértünk vissza. Kapás egy szál se, de annyi szemetet láttunk a vízben annak szélén a bozótosban, hogy teljesen elment a kedvünk az itteni horgászattól is. Utolsó mentsvárunk a Dunajec folyó volt, aminek partja szálláshelyet nyújtott számunkra.

 

Akcióban a Fehér Dunajec asztallapjai között.

 

Lopuszna községnél a folyón átívelő hídon áthajtottunk, majd a híd után balra fordulva egy makadámúton 3-400 métert haladva a folyó kavicsos fövenyére értünk. Sokat nem bíbelődtünk a táborépítéssel, mert kihasználva az esti fényt még horgásztunk egyet az alattunk lévő sziklazúgó feletti részen. Ezen az estén csupán néhány tenyeres leánykoncér esett meg, de a víz másnapra már többet sejtetett.  

2003 rendkívül aszályos év volt, de az előtte való évek sem voltak csapadékban gazdagok. A Dunajecnek ekkor nagyon alacsony kristálytiszta volt a vize, amit a későbbi kirándulások során 2009 –ig soha nem láttunk ismét. Másnap hajnalban pirkadatkor keltünk és a táborhelyünk előtti hullámzó gyorsan lötyögős vizet vallattuk nimfával. Alulra egy közepesen nehéz és nagy szürke Hare's Ear nimfa került arany fejjel, felette pedig egy 14-es méretű zöld hátú, de sárga hasú cseh nimfa. A csali választás nem volt tervszerű, inkább csak ötletszerű, de nagyon bejött. Akkor már olvastunk a rövid és hosszú nimfa technikáról, de élőben soha nem gyakoroltuk. Odahaza a Sió egészen más vezetési technikákat kívánt. Ezt a vezetést én a kettő között viccesen csak közepes nimfának nevezném. Igyekeztünk arra ügyelni,, hogy nimfáink a habokkal azonos sebességben szánkázzanak a vízben és ne legyenek gyanúsak. Ez sikerülhetett a halak szerint, mert azok kapással jutalmaztak bennünket. Bevágni nem is kellett az erős sodrásban. A zsinór egy húzással, koppintással megelevenedett és már ugrándoztak a kis virgonc halacskák. Ha hibáztunk és a nimfákat kihúzta a víz áramlása akkor a sügerek prédái lettek. Ezek voltak első esetlen lépéseink a nimfázás terén.


 

Hajnalról hajnalra megismételtük. A kora reggeli derengés órái voltak a legalkalmasabbak erre, így nagyon korán, már a nap előtt kellett kelnünk. Ilyenkor, nem volt ritka a dupla fogás sem. Pisztrángok, pérek felváltva jöttek. Méretre nagyobbak voltak, mint amit a Szlovák oldalon tapasztaltunk. Zömében 30 cm körül mozogtak és volt, ami a 35 cm-t is verte. Boldogok voltunk, hogy végre megtaláltuk azt, amiért jöttünk. Miután a hajnali köd eloszlott és a halak nem tűrték meg közelségünket, távolabbról kellett becserkelni őket. 

 

Egy újabb szép pér a parányi légyen.

 

Lefele haladva, száraz léggyel próbáltuk a szedegető péreket becserkészni. A Harklowai híd felett 5-600 méterre található sziklazúgó feletti medence felső végében találtam meg az első pákosztos halakat. Egy vízre hajló hatalmas fa árnyékában a felülről csobogva befolyó víz által hozott táplálékra vadásztak a 2-2.5 méter mély vízből. Derékig álltam mellettük és próbáltam eltalálni a szájuk ízét. Figyeltem miket esznek és, hogy látok e közelebbről valami hasonlót mellettem elúszni. Úgy is lett. Apró szinte a szúnyognál egy kicsit nagyobb zöldessárga kérészeket vitt a víz és ezek mozgatták a halakat. Dobozomban találtam valami hasonlót, amit még az előző évben az Oravára készítettem. A 18-as légy, vékony 0.10-es előkével párosítva meghozta a sikert. Négy hal vesztett rajta a művi táplálékon.

 

 

Lefele gyalogolva még a zúgó alatt akadt néhány halacska, majd elindultunk visszafelé. Késő délutánra maradt a halsütés és légykötés. Igyekeztünk a bevált legyekkel feltölteni a hadianyag raktárunkat a következő csatákra.

Éjszaka kellemetlen élményben volt részem mivel Rolandnak alvajárós rémálma támadt és magunkra borította a sátrat. Medve volt az első gondolatom a nagy felfordulásra, de szerencsére tévedtem.

Másnap reggel ugyanott kezdtünk és ugyanarra haladtunk, mint előző nap, de tovább jutottunk. Ekkor már a Harklowai híd alá is elértünk. Itt a híd alatti medence száraz légyre sorban adta a szebbnél szebb péreket, koncérokat és valamiféle küszféléket, melyek verték a 30 cm-t. Itt töltöttem az egész délelőttöm és csak utána csatlakoztam Rolandhoz, aki a híd felett lévő sziklazúgó alatti szakasz lecsillapodó medencéjét vallatta rendületlenül. Nem ok nélkül ragadt le itt. Kitartó csápolásának köszönhetően egyik pér, pisztráng jött a másik után az apró száraz légyre. Meglepetésére egy félkilós domolykó is fennakadt az apró ál csemegén. Bekapcsolódtam a műsorba és szürkületig abba sem hagytuk.

 

Egy a sok közül, amikor két hal akadt egyszerre.

 

Másnap reggel szállásterületet váltottunk napkelte előtt és autónkkal a Harklowai hídtól lefele parkoltunk le a falu alatt a mederben. Reméltük nem lesz gyors áradás. Innen indultunk felfelé a híd irányába olyan helyek feltérképezésére, amit még nem láttunk. A híd alatti medence megszaladó csobogó vize kiváló választásnak bizonyult a nimfázáshoz. Hatalmas terület volt, így a következő napokban végig kitartott. Szinte átsöpörtük a meder alját a halakért. Mindig olyan helyet kerestünk ahol a víz felülete nem sima, hanem hullámozva halad lefelé és az alatta lévő kövek mérete legalább egy focilabda méretű legyen Ilyen helyek szélében megállva nimfával pásztáztuk az előttünk lévő medret. 8-10 dobás, majd egy lépés előre. újabb 8-10 sodratás és megint egy rövid lépés előre. Mikor átért az ember a túloldalra, akkor megfordult, majd 2-3 méter felfelé haladva elindult ugyanezzel a technikával visszafelé a kiinduló oldalra. És így tovább, és így tovább.  Nem maradt, kő, mélyedés, ami felett el ne suhant volna a csali. Így alaposan és rendkívül eredményesen tudtuk kiaknázni a helyeket.

 

 

Mikor a nap feljebb szállt, elmentünk ebédelni, majd a tábortól lefele indultunk körülnézni. Lementünk egészen, a Knurów falúhoz vezető műút hídjáig. Itt gyönyörű domolykókat láttunk százával, de mi most nem ezért jöttünk. Pér, pisztráng viszont nem jött, csak egy termetes bodorka. Úgy éreztük feljebb vannak a mi halaink ezért elindultunk visszafelé. Roland a füves folyópart egy zsombékja mögül egy szép pisztrángot varázsolt elő, de nekem csak a kisebbek jutottak. Végül a napot a Harklowai híd alatti medencénél fejeztük be a péreket ugratva. A következő nap hasonló képen alakult mint az előző, de estére esőfelhők gyülekeztek és a táborhelyünket fel kellett számolnunk és egy rétaljban húztuk meg magunk az erdő szélén. Egész este esett és másnap is szemerkélő eső fogadott minket. 

 

 

Úgy döntöttünk, ebből a szakaszból láttunk már eleget. Ez lesz az utolsó napunk próbálkozzunk feljebb. Visszamentünk Lopusznába és a híd mellett leparkolva és az autót hátrahagyva folyásnak szemben indultunk a hídtól a mederben. A szárazlegyet erőltettük. Csendesen szemerkélt az eső, néha alábbhagyott. A meder itt nem görgeteg kövekből állt, hanem durva sóderos volt és abból állt ki néhány sziklatömb, ami megkavarta annak áramlatát. Az ilyen helyeken illetve a sóderzátonyok megszaladó vizében találtuk meg pér barátainkat. Felfelé haladva egészen egy hatalmas 90 fokos kanyarívig egészen szépen arattunk. Itt a kanyar felett egy borzasztó nagy kavicsos lejtőn hömpölygött le a folyó. Kb. 200 métert kaptatva az emelkedőn elértünk a felette lévő lassú húzós vizű medencéhez. Itt található a Lesnica patak torkolata is.

 

 

A meder északi oldalának szélén akadtunk rá a halakra. Főként pérek akadtak, de szinte minden sodratásra mozdult valami. Itt múlattuk az időt délután kettőig. Ekkor eleredt az eső és lezárta Dunajeci túránk. Felejthetetlen egy hét állt a hátunk mögött, mely megalapozta az elkövetkezendő évek horgász túráit. Sok élményt, tapasztalatot sikerült összeszedni. Megtanultunk nimfázni, eligazodni a nagy folyó haltartó helyeinek felismerésében.


Janess