Pisztrángok a fák alatt.
Már bontogatták leveleiket a fák, bokrok az egyre erősödő tavaszi napfényben, amikor a Sió domolykóira kissé ráunva pisztráng horgászatra áhítoztunk. A rá szánt időt, pénzt és energiát szem előtt tartva mérlegeltünk és úgy döntöttünk, hogy határainkon belül keresünk alkalmas vizet. Sokat nem kellett kutakodni, hamar feltérképeztük a célpontot, majd egy hétköznapi napon, hogy elkerüljük a tumultust kocsiba ültünk és elindultunk gyermekeimmel.
Kora reggel érkeztünk az erdővel körülvett parkolóba, majd beöltözve és a szükséges dolgokat magunkhoz véve gyalog elindultunk a patak völgyében. Az engedélyek megváltását követően az árnyas erdőn át leballagtunk a vízhez. Mindannyian izgatottak voltunk, milyen is lehet egy hazai pisztrángos patakocska, mekkora a vízbősége, az esése, mennyire tágas, tudunk –e benne dobni, gázolni stb.
Az erdei ösvény egy hídhoz vitt minket és a hídról megcsodálhattuk a kis patakot. A vártakat felülmúlta az a látvány, ami elénk tárult. Keskenyebbnek képzeltük és vízhozamban is kisebbre számítottunk. A víz szabályozatlanul kanyargott, a saját maga vájta medrében, az erdő fáinak gyökereit mosva.
Gyors szerelés mellett gyermekeimnek eligazítást tartottam, emlékeztetve őket az otthon gyakorolt orsódobás jelentőségeire. Mindannyian nimfára szereltünk, majd kisebbik fiammal folyásnak lefelé haladva, az erdőben utat törve magunknak, lejjebb kerestünk horgászható helyet. Nagyobbik fiamnak pedig meghagytuk a híd felett elterülő csendesebb mély szakasz vallatását.
Lefelé haladva a bokrok közül kilesve néha-néha rápillantottunk a vízre, ígéretes haltartó helyeket kémlelve. Itt egy megrekedt fa, ott egy alámosott gyökér, amott pedig egy csobogó, alatt, vagy ép felett egy-egy mélyedés. Megszámolni is nehéz lett volna az ígéretesebbnél ígéretesebb helyeket.
Közel száz métert ballagtunk, majd fiamat „víznek eresztettem”. Kicsit még figyeltem miként boldogul a felette éktelenkedő ágak nyújtotta légytemetőben, majd kissé feljebb ballagva, hogy ne zavarjam, magam is szerencsét próbáltam. Hosszabb rövidebb orsódobásokat indítva próbáltam nimfáimat a kinézett haltartó helyeken átvezetni, ami sikerült is, de a várva várt kapások elmaradtak. Legyeket cserélgettem, köveket forgattam, próbáltam kitalálni, hogy mit is ehetnek az itteni halak. Sodrattam vízközt, kapartam velük a feneket, de semmi. Lassan felértünk nagy fiamhoz is, és ő is csak kapástalanságról számolt be. Itt lenne ez a csodálatos víz, mi pedig nem tudunk halat fogni?
A víz átláthatósága nem volt épp tökéletes, az messze elmaradt a Sión megszokottól, de nem is volt olyan rossz. Fogtunk mi már ennél opálosabb vízben is halat, igaz nem itt. Elindultunk a hídtól felfelé. Folyásnak szemben haladva egymás elé tisztes távolságot bekerülve, próbáltuk a patak minden négyzetcentiméterét átvizsgálni. Szebbnél szebb helyek, jobbnál jobb szakaszok, hal meg semmi. Lassan elmúlott a délelőtt és nem hogy halat, de még csak kapást sem láttunk. Már egy csenevész domolykóval, sügérrel is kiegyeztünk volna. Hárman vagyunk, háromféle csalival, valaminek történnie kellene már! Úgy tűnt, hogy nem velünk lehet a gond, hanem a halak hiányoznak. Úgy 1 km-t jöttünk folyásnak fölfelé, amikor egy kövekből épített mesterséges bukógátat találtunk a folyáson, kb. 1 métert emelve a felette elterülő víz szintjén. A bukó alatti csobogó mélyedés ugyancsak nem adott halat, de felette megtörni látszott a jég. Kisebbik fiam streamer -rel szerelt készségére rávetette valami dühös kis jószág magát. Nagy üdvrivalgás törte meg az erdő csendjét. „Apa-apa gyere gyorsan, ezt vedd fel!” Szaladtam hozzá és az utolsó másodperceit megörökítettem a közel 30 dkg-os sebes pisztráng vergődésének.
Furcsa és érthetetlen volt számunkra, hogy a pisztráng nem a gyorsan áramló, oxigénben dúsabb vízben, hanem a szinte alig áramló csatorna szerű kiszélesedésben húzta meg magát. Kisfiam elmondása szerint, egy a vízre dőlt farönk mellett látott burványra dobott és annak gazdája kapta el a legyét. Gyors légycsere következett. Innentől kezdve mindhárman streamer –rel dobáltunk. Vízbe dőlt fa, gyökér melletti víz nem maradt szűzen. Alaposan fésültük át a vizet.
A következő halat nagyobbik fiam fogta. Kissé nagyobb volt, mint az előző. Lusta életunt vergődése az előzőhöz hasonló volt, de a későbbiek során is csak gyengén védekező halak akadtak. A soron következő is a gyerekek áldozat volt, én meg nem tudtam, hogy a szerencse pártolt el tőlem, vagy valamit nagyon nem jól csinálok. Eltelt még egy óra mire az első kapás megmutatkozott nálam, egy termetes pisztráng megvillanó testének képében. Sajnos még egyszer nem volt hajlandó megvillantani, pettyekkel tündöklő testét. Viszont akadt másik, és ez már nem csak puszta kapás volt, hanem akasztás is. Végre a saját kezemet is összehalazhattam végre.
Mérete nem volt se kisebb, se sokkal nagyobb, mint a többi. A gyerkőcök is sorba akasztgatták őket a csendes, fákkal keresztül kasul dőlt vízben. Ahogy fordult a nap délutánba, egyre több szedést láttunk, melyek segítségével a halak helye könnyebben behatárolható volt. Így már nem kellett vakon dobálni, és a jelentéktelen helyeket kihagyva tudtunk a jókra koncentrálni. A fák között lopakodva próbáltam a szedések helyét megfigyelni. Leültem egy fa takarásába és percekig vártam a következőre. Kíváncsi voltam, mi az a csemege, amiért ebben a fedett vízben a felszínre emelkednek.
Bibio. Fekete, apró hangyaszerű bársonylégy. Kisebb, mint ami nálunk honos, de egy jól felkészült horgász doboza mindig rejt ilyen utánzatot. Volt is vagy 10 db apró polifoam -ból készült imitációm. Eredményessége hamar megmutatkozott. Egyik halat fogtuk vele a másik után.
Miután elértük a szakasz határát, leültünk eszegetni egy kicsit. Közben figyeltük a vizet és azon méláztunk, hogy az eddigiekben miért nem próbáltunk itt szerencsét. Számunkra közel, elérhető távolságon belül található. Hűvös, árnyas erdőn át kanyarog, a fény alig szűrődik be a fák lombjain. A szűk, sziklafalakkal határolt völgykanyon igazi vadregény érzetét kelti. Kellő ügyességgel nagyszerűen lehet lavírozni zsinórunkkal a fák lombjai között.
Visszafele, már kimondottan csak a szedéseket vadászgattuk. Ez volt a legeredményesebb és talán a legizgalmasabb. A nap végére, már az összes bársonylégy imitáció kirepült a dobozomból és ezzel a kirándulás is befejeződött. A napi élményeket felidézve, a tanulságokat ecsetelve ballagtunk vissza a parkolóba és indultunk haza, de akkor már a visszatérés napját tervezgettük.
Janess